Semmelweis nap

Hálás gondolatok egy magyar orvosról,

                akire ma az anyák megmentőjeként emlékezünk.

Amikor ezt a cikket kezdtem el írni, mindvégig arra törekedtem, hogy tárgyilagos beszámolót írjak, de lehetetlen érzelmi viszonyulások nélkül írni egy olyan nagy, de annál szerényebb emberről, mint amilyen Semmelweis Fülöp Ignác volt.

Az anyák megmentője 1818. július 1-jén látja meg a napvilágot, egy jómódú, polgári családban. Édesapjának, Semmelweis Józsefnek jól menő fűszerüzlete volt, édesanyja Müller Teréz kocsigyártó családból származott. Ignác az ötödik gyermek a tíz testvér közül.

A középiskolát a székesfehérvári Ciszterci Gimnáziumban és a budai Egyetemi Királyi Katolikus Gimnáziumban járta ki.

Egyetemi tanulmányait 1837 őszén a bécsi jogi fakultáson kezdte, majd még abban a tanévben átiratkozott az orvosi karra.

1844. május 21-én Bécsben kapta meg orvosdoktori diplomáját, majd sebész- és szülészmesteri oklevelet szerzett, 1846-ban. Ezután rögtön tanársegédi állást kapott Klein professzor szülészeti klinikáján, a bécsi közkórházban. Semmelweiset megdöbbenti a gyermekágyi lázban szülő nők magas halálozási aránya. Szenvedélyesen kutatja az okokat.

1847-ben barátja, és kollégája Kolletschka Professzor egy boncolás közben megvágja magát, és vérmérgezésben meghal. Ezen eltöprengve még az év márciusában felismerte, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonosak.

Semmelweis első megállapítása az volt, hogy a klórvizes kézmosás megszünteti a kézen a boncolás utáni hullaszagot. A későbbi összefüggésre ennek alkalmazása közben jött rá. Ekkoriban a kórokozó baktériumokat még nem ismerték, ám ez nem akadályozta meg a klórt abban, hogy a kézre tapadt baktériumokat is megölje. Szinte ismeretlen magyar szülészként csak szélmalomharcot tudott folytatni a kor tekintélyes, és különböző (ma már bizonyítottan téves) elméleteket hirdető szülészeivel szemben. Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást.

Rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozták azzal, hogy boncolás után átjártak az I. számú klinika szülészeti osztályára, és ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandósokat. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyi esetben fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló II. számú klinikán, mint az orvosokén. Az orvosok személyes sértésnek vették, hogy ők fertőzik meg az anyákat, ezért nézeteit csak még lassabban, és még nagyobb ellenállással terjeszthette.

1849. március 20-án Semmelweis tanársegédi megbízatása lejárt, és nem hosszabbították meg bécsi szerződését. Így 1850 októberében hazatért és 1851-től tiszteletbeli osztályvezető főorvosként irányította a pesti Szent Rókus Kórház szülészeti osztályát.

Június 1-jén, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplomban frigyre lépett a 19 éves Weidenhofer Máriával.

Semmelweis hamarosan leköszönt a szülészeti osztály vezetéséről, ahol hat év alatt egy százalék alá szorította módszerével a gyermekágyi láz halandóságát.

Anélkül, hogy korában ismeretes lett volna a fertőző betegségek kóroktana, és azok emlős fajok között lehetséges átvitele, állatkísérleteket folytatott. Korszakalkotó módon vett kilenc házinyulat, majd a gyermekágyi lázban elhunytaktól vett szövetkaparékkal megfertőzte őket. Mind a kilenc állat a betegség jellemző tüneteivel elhullott. Ezzel megcáfolta a kór okainak „tudományos magyarázatait” (miazmák, meteorológiai, csillagászati körülmények stb.). Semmelweis így úttörője volt a kísérleti kóroktan megalapításának is. Munkásságát élete során nem ismerték el, egész élete egy küzdelem volt az orvostársadalommal.

Halálának körülményeit misztikum övezi.

A ma elfogadott diagnózist Benedek István fogalmazta meg Semmelweisről, a (Paralysis progressiva) kimondása miatt sokat támadott könyveiben és szakcikkeiben. A legújabb orvostörténeti kutatások is az ő megállapításának helyességét igazolták. A vérmérgezéses teóriát, vagy hogy Semmelweis halálát valamilyen vele szembeni összeesküvés okozta volna, messzemenően cáfolják az új, alapos, levéltári kutatásra, a korabeli dokumentumokra épülő vizsgálatok is, bár a közkedvelt verzió szerint Semmelweis abban a betegségben hunyt el, ami ellen egész életében küzdött.

 1891-ben földi maradványait neje hazahozatta a Kerepesi temetőbe, a családi sírboltba. 1894-ben díszes, saját sírhelyet kapott.

És, hogy hogyan tekintett Semmelweis saját magára?

„Gyilkoltam - jóhiszeműen tettem, de gyilkoltam - meg akartam menteni a gondjaimra bízott szülő nőket. Azt hittem, minél szorgalmasabban boncolok, annál inkább rájövök a titkos okra, mely megöli őket. Ezért boncoltam, s az ujjamon tapadó hullaméreggel öltem meg őket. De most rájöttem arra, hogy a fertőzést a vizsgáló ujjon tapadó szenny viszi be a szülő nő szervezetébe. Ezt tudtára adtam az egész világnak, és aki ezek után nem takarítja le a szennyet ujjáról, mielőtt vizsgál, az tudatosan és bűnösen gyilkol" – emlékezett később az orvos.

Megemlékezésünkkel, szerény kis műsorunkkal tiszteletünket fejeztük ki Semmelweis előtt, aki magyar férfi, orvos és a fertőtlenítő kézmosás hirdetője volt. Aki, azon túl, hogy az anyák megmentőjeként büszke rá minden magyar ember, iskolánk névadója is.